menu


2013. január 3., csütörtök

Alcyon Plejádok Trilógia

1. rész

Ennek a videónak az első része ismerteti velünk azokat az eseményeket, amelyek már érzékelhetőek a kozmoszban, azzal párhuzamosan, ahogyan óriási mennyiségű elektromágneses energia közeledik felénk amely a Fiastyúk (Plejádok) csillagkép Alcyone Napjáról érkezik bolygónkra, a Földre, továbbá a teljes Naprendszerbe, és amely a csúcspontját 2012. téli napfordulójától fogva éri el, ahogyan azt a maják feljegyezték a naptárukba, és amit a tudósok is megerősítenek napjainkban.

Realista animáció eredeti ábrákkal, olyan hihetetlen kozmikus eseményekről, amelyek gyökeres változást hoznak a világunkra, ahogyan azt most ismerjük, és az új Fotonkorszak létrejöttéről.




2. rész

Ennek a videónak a második részében, amelynek A Plejádi Fotonikus Frekvencia és az új Foton korszak a címe, megmagyarázzák az okát annak, hogy miért késlekedik a Föld és a teljes Naprendszer annyira várt belépése a Plejádi Fotonövbe, és az új Foton korszak kezdete, amelyet megjövendöltek a maják és a tudósok is megerősítenek, és amely egybeesik a téli napfordulóval, 2012. december 21. és 23. között.

Azonban, idáig ez még nem történt meg. Ezért, a következő videó megvilágítja, hogyan hoztak létre erős interferenciát és ellenállást azok, akik uralni akarják a bolygót, hogy késleltessék az elkerülhetetlen megérkezését, amivel erős fájdalmat és káoszt váltanak ki, valamint azt, hogy az emberiség egyre szkeptikusabbá válik azokkal a történésekkel szemben, amelyekre mindannyiunknak fel kell készülnünk anélkül, hogy elveszítenénk a lelkesedésünket, és így részesei lehessünk az új napnak amely 2.000 év fotonikus fényből áll.



3. rész

A Plejádi Fotonikus Rezgés és az Új Fotonkorszak című videó harmadik részében egy olyan valóság tárul fel, amely bár sci-finek tűnik, nem az. Megmagyarázza az erős ellenhatásokat, amelyek késleltetik a Plejádok (Fiastyúk) napjának, az Alcyonének az annyira várt érkezését, a nevezetes 2012-es téli napfordulóra.

Azonban, minden nehézség ellenére is, az Alcyone érkezése, része egy kozmikus, ciklikus körforgásnak, és emiatt bármelyik pillanatban be kell következnie. Ezért, azt tanácsoljuk, hogy ne engedjük, hogy lelankadjon az odafigyelésünk, és maradjunk készenlétben minden szinten, hogy így részesei lehessünk egy olyan nagyszerű történésnek, amelyet még soha sem tapasztaltunk meg a történelmünk során.